Egy vasárnap reggel
Dühödt szívvel a pálinkámra dőlök,
Hova lett a megérdemelt
reggeli áhítat?
Megéltem tengernyi pocséklást:
Sivatagba dőlt városok sóvirágát
Láttam hullámzani kísértetarcok
Ember-távoli rianásában míg.
Virágoskert nő az Atyaúristen
Homlokán:
Mindig sarjad a megkínzott
Alföldre új remény.
A vilmoskörteszag átitat.
Egyszerű halandó a kalandok
világában Vagyok,
És olykor
A váz eldobja megfáradt
Tagjait. Halott-sápadt arcával
Rámnéz most a decemberi Nap.
Ismeretlentől
Borzong a reszketős - Fázok.
Segíteni tudna Ha
Valaki... Csodavárás
Apró, abszurd hazugságai
( Hogy sikolt az agy,
S ráz a semmit-nem akaró-hosszú-
Hosszú reggeli fájdalmas ébredés )
Csiklandozzák elmúló életünk.
De olykor
Kell még
Van még hova nőni.
Üveget ütök patakzó
Ajkak csontfogához.
- Hanyadjára zengtem (?) el
Értelmetlen elunt
Sirámát a Zord Időnek?
